Hírlevél


Hírek


Wolves kézilabda utánpótlás fejlesztési lépések

Wolves - 2017.4.18. 8:24

Kiadó felület 660x82

Nagy terveket szövöget a Budapest Wolves amerikai futballcsapat két éve alakult kézilabda szakosztálya. A részletekről Hubay Mátyás egyesületi alelnökkel, a kézilabda szakosztály vezetőjével és Kállay Andrea frissen kinevezett utánpótlás igazgatójával beszélgettünk.

Wolves kézilabda utánpótlás fejlesztési lépések

Hubay Mátyás: Maga a Budapesti Farkasok egyesület 2004-ben alakult Árpa Attila és Dámosy Zsolt vezérletével. 2008 és 2016 között voltam az egyesület elnöke, a tavalyi évben egyéb elfoglaltságaim miatt lemondtam a posztról, majd két hónappal később elvállaltam az alelnökséget. Régebben amerikai fociztam én is. Körülbelül két éve a baráti társaságunkkal pont labdarúgó vb-t néztünk, amikor arról beszélgettünk, hogy kéne valamit sportolni, de mivel a labdarúgást nem annyira szeretjük, kitaláltuk, hogy akkor kézilabdázzunk, mert azt úgysem tudunk. Húszan lementünk az első edzésre, hogy mi most nekiállunk kézizni. A játékosok kilencven százalékának semmi fogalma nem volt a játékról, egy meccset sem látott, azt sem tudta elképzelni, mi az a hatos, hogyan kell egy bedobást elvégezni. Utána szépen lassan összeállt a kép, illetve az elmúlt két évben némileg kicserélődött a társaság. Van külön kapus- és mezőnyjátékos edzőnk és tizennégy olyan játékosunk, akik rendszeresen járnak edzésre. Egymás után már három meccset is megnyertünk a bajnokságban.

 Budapest I. osztályban indultatok?

H. M.: Az I/A-ban. Ez a második szezonunk, most éppen az alsóházi rájátszás résztvevői vagyunk. Jövőre még jobban felépítjük a férfivonalat. Alapvetően azt gondoltuk, amellett, hogy a saját hobbinkat kiszolgáljuk és megvan, hol töltsünk el harminchat hétvégét az évi ötvenkettőből, lenne egyéb hozadéka is ennek. Azt tűztük ki célul, hogy az egész szakosztályt olyan szintre építjük fel, hogy önálló lábon is megálljon, utánpótlással, női vonallal, és egyéb ehhez kapcsolódó elemekkel. Ennek első lépéseként tavaly megkeresett minket egy csapat lány, akik régi játékosok, még együtt kezdték anno a kézilabdázást. Megbeszélték, hogy együtt is fejeznék be a pályafutásukat, úgyhogy átjöttek hozzánk kompletten, és veretlenül vezetik a Budapest bajnokságot. Andival még csak két hete találkoztunk, átigazol hozzánk a női csapathoz, felépít egy másik női csapatot nálunk, illetve együtt kezdtük el megszervezni a szivacskézilabdán keresztüli ténykedést az utánpótlás vonalán.

 Ez azt jelenti, hogy már a következő versenyszezontól szeretnétek elindulni az utánpótlás-bajnokságokban?

H. M.: Ha azok a tervek, vagy már csak a töredékük megvalósulna, amit elterveztünk, akkor képesek leszünk arra, hogy a januári nevezési határidőt teljesítsük és szivacskézilabda-csapatokat szerepeltessünk.

 Kiket lehet ezzel megszólítani?


Kállay Andrea 
Budapest Wolves kézilabda szakosztály
utánpótlás igazgató

Kállay Andrea: A szivacskézilabda még eléggé friss hajtása a kézilabdázásnak, amit azért találtak ki, hogy minél kisebb gyerekek is elkezdhessék ezt a sportot. Főleg általános iskolákat tudunk ezzel megszólítani. Nagy szerencsénkre a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel karöltve komplett programot is felépített erre. Háromnapos szivacskézi oktatói képzéseket szerveznek tanítóknak, testnevelő tanároknak, záróvizsgával, amelynek elvégzése után jár egy oklevél, harminc szivacslabda és egy pár kapu is. Ez a lehetőség nagyban segíti a munkánkat, hiszen népszerűsíti a kézilabda ezen ágát, illetve az itt képzett kollegákat is szívesen látjuk szakosztályunkba, ahol minden segítséget megadunk ahhoz, hogy jól működő csapatot alakíthassanak ki saját iskolájukban. A gyerekek számára is sokkal erősebb a kötődés, ha ismerős tanító, vagy tanár oktatja őket, és már ifjú játékosként egyesületi tagságot kap. Mi továbblépési lehetőséget is kínálunk mind az oktatók, mind a játékosok számára egyaránt. Nem abban gondolkodunk, hogy egy helyre koncentrálunk mindenkit, hanem már akár suli időben, vagy rögtön utána mehetnek a gyerkőcök edzésre a saját iskolájukba. Ezzel nem rovunk pluszterheket sem a szülőkre, sem a játékosainkra, hiszen minden helyben elérhetővé válik számukra.

 Ha figyelembe vesszük, hogy Budapesten temérdek nagy múltú klub van (Fradi, Honvéd, MTK, Kispest, stb.), hogyan tud ezekkel konkurálni a Budapesti Farkasok?

K. A.: Nálunk teljesen más a koncepció, más a vezérfonal. Mi inkább az amatőr kézilabdázásra szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni, figyelve arra, hogy a gyerekek a sportolást kényelmesen bele tudják illeszteni a mindennapjaikba. Ha éppen témazárót ír másnap a suliban, és inkább otthon maradna tanulni, bátran megteheti, hiszen nálunk nincsen előírva, hogy minden edzésen kötelező részt venni, mert különben ez meg az történik vele… Szeretnénk, ha a mi játékosaink lelkesen jönnének edzésre, ne legyen ebben nekik semmi kényszer, semmi kötelező. Ezen kívül a nagy egyesületeknél sokkal több a jelentkező, mint amennyit fogadni tudnak. Bizonyára nálunk is olyan lesznek olyan tehetséges játékosok, aki nagyobb klubba szeretnének játszani, és az álmukat így beteljesíteni. Természetesen ebben is segítjük majd őket. Nem minden csapatnak van szivacs-szakosztálya, vagy csak fiú vonal működik náluk, itt is van lehetőségünk játékosokat toborozni. És végül mi abból a szempontból is mások vagyunk, hogy családi egyesületet hoztunk létre, vagyis a Farkasoknál akár a család minden tagja sportolhat. A lassan tízéves Karcsi fiam lesz az első igazolt utánpótlás játékosunk. :-)


Az utánpótlás csapathoz kapcsolódó "kisfarkas" logó

 Tehát az is ad pluszt a klubotoknál, hogy akár az utcáról beeshet egy akárhány éves ember mindenféle előképzettség nélkül, hogy márpedig ő kézilabdázni szeretne…

K. A.: Így van. Matyiék férfi csapata a legjobb példa erre. Fogták magukat, két éve összeálltak, ma már bajnokságban szerepelnek. De természetesen ez sem kötelező. Szeptembertől lesznek termi edzések kezdőknek, illetve újrakezdőknek is, és majd ők döntik el, hogy merre tovább, ha esetleg eljutnak egy olyan szintre, hogy „meccsképesekké” válnak. Jómagam harminchét éve kézilabdázom, nyilván ezzel nehéz konkurálni annak, aki csak most kezdi a játékot, de sosem késő belevágni! Matyiék is főként harmincasok, a legöregebb játékosuk hetvenhatos születésű. Ha valakinek van némi érzéke hozzá, sok mindent el lehet sajátítani, bár nyilván látszik a mozgásukon, hogy nem tipikus kézilabda-nevelést kaptak. Nemrég bejelentkezett nálunk egy huszonkilenc éves lány, nagyon régen játszott, és újra kezdené. Biztos vagyok abban, hogy hamar visszajönnek nála újra a régi beidegződések, mivel ezt soha sem lehet kinőni.

H. M.: Nagy igény van ránk az egyetemet befejező korosztályból is. Amikor két éve kiraktuk a Facebookra, hogy megalakultunk, jöjjenek hozzánk játszani, akkor negyvenketten jelentkeztek hozzánk játékosnak. Úgy, hogy nem volt még edzésünk, nem volt még eredményünk, csak megírtuk, azt követő héttől kezdünk.

K. A.: Az emberek felnőttkorban is szeretnének mozogni, és ami a legfontosabb, egy jó csapathoz, közösséghez tartozni. Nálunk ez is fontos szempont, hiszen a sport által sokféle új dolog indulhat el. A sportoláson kívül egyéb tartalmas szabadidős programokat is szervezünk, amelyekhez érdemes lesz csatlakozni. Például közös kirándulás, fotózás, mozizás, ping-pongozás, vagy akár nyelvtanulás.

H. M.: Vagy például a közös bírószidások… (nevet). Sajnos az a helyzet, hogy utánpótlás-csapatok nélkül két éven belül nem lehet majd felnőtt csapatot nevezni. A budapestiek közül a legalsóbb szinten lévő csapatok még elindulhatnak megfelelő összegű büntetés (nagyjából negyvenezer forint csapatrészenként) befizetése mellett a felnőtt bajnokságban. Ez a kényszer a hobbi együtteseket teljesen ellehetetleníti. Mi nemcsak emiatt kezdtük el az utánpótlást szervezni, úgy gondoljuk, hogy a későbbiekben is jótékony hatása lehet a felnőttek versenyeztetésére.

 Andrea, azt mondtad, harminchét éve kézilabdázol. Hol kezdted a pályafutásodat?

Tíz éves voltam, amikor lementem a Goldbergerbe játszani. Ott töltöttem kilenc évet. Ott lettem profi játékos NBI/B-ben, olyan edzőktől tanulhattam, mint Bencsik Ottó és ifj. Nádori Pál. Később már csak NB II-ben versenyeztem, jelenleg öreglányként Budapest I. osztályban koptatom a pályát. Angoltanár vagyok, sokat dolgozom, és van három tinédzser gyerkőcöm. Most már csak ennyi fér bele. De bele kell férjen!

 A szivacskézilabda hány éves korig tart?

K. A.: Hat éves korban kezdődik, kilenc éves korig tart, tízévesen kapják az első bőrlabdát a gyerekek. Terveink között szerepel az is, hogy enyhén fogyatékos gyerekeket is beintegrálunk ebbe a programba, illetve olyan tizenéveseket, vagy akár felnőtteket, akik félnek a labdától. A szivacskézi puha (angolul soft ball a neve), jól megfogható, könnyen kezelhető, nem üt nagyot, ha esetleg eltalál. Az iskolák pedagógiai programjába is könnyen beilleszthető, ebben nagy segítségünkre van egyik nagy példaképem, Zsiga Gyula mesteredző utánpótlás nevelésről szóló könyve, amelyben sok hasznos ötlet mellett még komplett tanmenet is található.

 Mik a távlati célok?

H. M.: Legyen két stabil, működőképes, folyamatosan frissülő felnőtt csapatunk és száz–kétszáz fős utánpótlásbázis, amelyet az egyesület mozgat. A versenyeztetés is fontos, de a képzés is. Lehet, hogy csak fiókcsapat leszünk, amely tíz éves korig neveli a gyerekeket. Ha ez történik, akkor sem dőlünk a kardunkba, lényeg, hogy stabil lábakon álljunk.

K. A.: Bízunk abban, hogy később megmaradnak serdülőink és ifijeink is, akik szívesen játszanak tovább úgy, hogy nem törnek nagy babérokra. Nekem például azért ért véget tizenkilenc évesen a profi pályafutásom, mert meghalt az édesapám, és el kellett mennem máshová dolgozni, így nem tudtam minden nap két edzésre járni. Elküldtek a csapattól, hiába játszottam jól a meccseken. Mi nem azt szeretnénk nézni, hogy mennyi edzésre tud eljárni a játékosunk. Első a tanulás, a sport nem lehet stressz az életükben, ha csak két edzésre jönnek el, akkor jöjjenek annyira. Célunk, hogy felálljanak a gyerekeket a számítógép mellől, hogy letegyék a kezükből a mobiltelefont, amivel lassan már elválaszthatatlan szimbiózist alkotnak, és megmozgassuk őket elsősorban a közös sportolás öröméért.



Kolonics Károly Zétény már 5 éves korában érdeklődött a kézilabda után, 
most 10 évesen Ő lett az első utánpótlás játékos.

 Ki foglalkozna az ifikkel?

H. M.: Nekünk jelenleg Palánkai László az edzőnk, papírokkal rendelkező, alapvetően utánpótlás-szakember. Ő lenne, aki átvenné az edzéseiket. Ha egyedül nem bírná el, vannak további lehetőségeink is. Mi például úgy oldottuk meg a férfi csapatnál, hogy a két kapusunkat elküldtük az edzői továbbképzésre, mondván, valamelyikük biztosan ott lesz a mérkőzéseken.

K. A.: Ha minden kötél szakad, nekem is van edzői licencem, amit évente meg lehet hosszabbítani. Tanítóként hatodik osztályig taníthatok testnevelést is. Matyival gondolkozunk azon is, hogy beiratkozunk a TE három és fél éves szakedzői képzésére. A budapesti osztályokban csak öt meccset játszhatsz le úgy, hogy nincs edződ, licenccel rendelkező embernek kell ott lennie a helyszínen a csapattal. Ezen kívül szóban már megállapodtunk Takács Gabi volt válogatott játékossal, edzővel, hogy ha úgy alakul szívesen besegít a munkánkba.

Az új pozíció téged talált meg, Andi, vagy te találtál rá erre a munkára?

K. A.: Az utánpótlás építésről már régóta határozott elképzeléseim voltak, el is készült erre egy komplett programom. Szerintem egy utánpótlás igazgatónak többfunkciósnak kell lennie, mert ez egy nagyon összetett történet. Pedagógusként értek a gyerekek és a szülők nyelvén, diplomáciai érzékemet és türelmemet a maximumra fejlesztettem harminc éves tanári pályafutásom alatt. Játékosként tudom, hogy mit jelent és mivel jár a sport az életünkben. Hogy mennyit ad hozzá, és milyen fontos dologra tanít meg minket. Vállalkozóként tudok rendszerben gondolkodni, építeni, rövid és hosszú távú terveket kialakítani, a szükséges lépéseket megtervezni, illetve anyagi forrásokat ehhez megteremteni. Rendezvényszervezőként és háromgyerekes mamaként pedig minden nagyképűség nélkül nevezhetem magamat mesterfokozatú logisztikai szakembernek. :-)

A programomat egy-két helyen anno megmutattam, de ezekben az egyesületekben nem találtam befogadókra. Ott már kialakult a rendszer, megvolt a menetrend, a koncepció, és ezen nem akartak változtatni.

Így inkább visszatértem az angoltanításhoz, és fiókba tettem kézilabdás terveimet. Tanítottam, nyelvkönyveket és novellákat írtam, kézilabdáztam. Egyszer csak jött Matyi és a Budapest Wolves… Én csak szerettem volna átigazolni hozzájuk játszani… Aztán március 31-én lezajlott másfél órás beszélgetés eredményeképpen itt vagyunk, együtt interjút adunk, nagy tervekkel és reményekkel, no meg kellő lelkesedéssel kezdjük el a közös munkát!

Mit tegyen az az érdeklődő játékos vagy edző, tanító, vagy testnevelő, gyerkőc vagy felnőtt, aki szeretne hozzátok csatlakozni?

Több lehetőség is van. A Facebookon van egy most alakult nyilvános csoportunk Budapest Wolves Handball 2017 néven. De akár írhat nekem személyesen a Facebookon, vagy küldhet emailt az andrea.kallay@wolves.hu címre.

 Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 Riport : Győri Ferenc, a Nemzeti Sport munkatársa

Kiadó felület 660x82




Időpont: 2017.8.16. 21:25
Helyszín: