Hírlevél


Hírek


W1A tavalyi HFL-döntő visszavágóját az Enthroners nyerte

Wolves - 2022.7.5. 13:10

Kiadó felület 660x82

A 2022-es Veolia Hungarian Football League alapszakaszának negyedik fordulójában a bajnoki címvédő Budapest Wolves 33-13-as vereséget szenvedett hazai pályán a tabella első helyén álló Fehérvár Enthronerstől.

A tavalyi HFL-döntő visszavágóját az Enthroners nyerte

Mindkét csapat egy új importjátékossal erősítette meg keretét erre a mérkőzésre. A mi oldalunkon Darius Lewis visszatérésének örülhettek a szurkolók, aki fontos tagja volt a 2018-ban bajnokságot nyerő csapatnak, fehérvári részről pedig a komoly nemzetközi rutinnal rendelkező Ronnie Hicks érkezett.

Magabiztos Fehérvári kezdés

A mérkőzés a vendégcsapat visszahordásával kezdődött volna meg, de a belga légiós, Willem Vancompernolle kezéből kicsúszott a labda. Az Entrhroners egy nagyon szépen felépített nyitódrive-ot vezetett végig, remekül kombinálták a futásokat és a passzokat, Merchant pedig megtalálta Rashad Stillt egy két yardos átadással. Ezzel szerzett vezetést a vendég alakulat, Szőke rúgásával pedig 7-0 állt az eredményjelzőn hét perc harminc másodperccel az első negyed vége előtt.

Nem indult jól tehát Wolves részről a találkozó, ráadásul Jebrai Regan és Kranjec Martin rögtön az első playben összecsomagolták Tóth Levit, jelezve a fiatal irányítónak, hogy nem vár rá könnyű délután. Az első hazai drive egy Czirók punttal zárult.

Úgy nézett ki, hogy növelheti előnyét az Enthroners, hiszen ismételten remekül haladtak a pályán, egyre inkább a passzjátékra áthelyezve a hangsúlyt, de még az első negyed letelte előtt Vlad Santana húzta le Chris Merchant röviden megdobott labdáját.

A sorozatos hibák megbosszulják magukat

Tóth Leviék előtt 97 yardnyi pálya állt az egyenlítés megszerzéséhez, nem volt tehát könnyű helyzetben a Farkasok támadóegysége. Danku Dávid pillanatai következtek, hiszen előbb egy több mint 10 yardos elkapással, majd több, egészen elképesztő futással is segítette a csapatot az előre haladásban. Az előző meccsen látott Tóth-Czirók páros ismét remekül érezte egymást, utóbbi 40 yardos elkapásával zárkóztak a Farkasok, az egyenlítés azonban nem jött össze, Horváth Balázs rúgását blokkolták.

Nem tartott sokáig az öröm Wolves részről, a Fehérvár hamar növelni tudta előnyét Rendessy Bálint révén, aki egy 56 yardos elkapott touchdownnal vétette magát észre. Szőke ismét tette a dolgát, 14-6.

A pontszerzés után egy pooch kickel próbálkozott a Fehérvár, ami pontosan Tóth Csaba kezei közé esett, de sajnos nem tudta kontrollálni a labdát, a szabaddá vált játékszert pedig az Enthroners szedte össze. Hiába a labdaszerzés, a vendégek négy kísérletből sem tudtak yardokat megtenni, így a remek védekezés után sikerült javítani a special team hibáját.

Hiába keményedett fel a védelem, a special team pár drive-val később ismét hatalmasat hibázott, Czirók puntját ugyanis blokkolni tudták a fehérváriak, akik ezzel a Wolves 2 yardosáról támadhattak. Rashad Still ismét büntetett, második elkapott touchdownjával elhúzott a vendégcsapat a félidő vége előtt pár másodperccel. Apró gyógyír, hogy Szőke Péter rúgását ezúttal sikerült blokkolni, így 20-6-os Enthroners vezetéssel zárult a félidő.

Izgalmakat igen, de pontokat nem hozott a harmadik játékrész

A Farkasok offense kezdte meg a második félidőt és úgy tűnt, hogy ismét sikerül megégetni a vendégek secondary-jét, de Czirók elkapását érvénytelenítették egy pass interference szabálytalanság miatt.

A Fehérvár ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta, magabiztosan meneteltek végig a pályán. Tanulva az első félidő végéből, ezúttal Madaras Erik futásaival haladtak, de a red zone-ban ismét villant a Wolves defense és mind a négy kísérletet kivédekezték.

A turnoverek percei következtek. A saját térfelére szorult Wolves támadósor ismételten egy hosszú játékkal próbált kimenekülni a rossz mezőnypozícióból, de Tóth Levente passza nem volt elég pontos, így Horváth Benedek labdaszerzésével jöhetett ismét az Enthroners. A vendégek nem becsülték meg a játékszert, rögtön az első playben visszaadták a Farkasoknak, miután Merchant kiforgásból eldobott passzát ismételten Santana húzta le. Ezzel azonban nem ért véget a turnover háború. A Farkasok már éppen átléptek a vendég térfélre, amikor ismételten egy hosszú passzba állt bele Tóth, ez azonban az újonnan érkező Hicks kezei között landolt, aki meg sem állt a hazai end zone-ig, de a play során történt szabálytalanságok miatt a játékvezetők érvénytelenítették a pontszerzést. A döntés a negyedik negyedre maradt.

Magasabb fokozatra kapcsoltak a vendégek

A labdaszerzés után büntettek a koronázók, Tóth Nándor egy screen passz után remek blokkokat kapott, ami után szabad útja volt a Farkasok végzónájáig, Szőke rúgásával pedig 21 pontosra duzzadt a tabella éllovasának előnye.

Kezdett szétesni az offense, minimális előrehaladás után hamar puntra kényszerültek. Ismételten visszakapta a labdát az Enthroners, akik hamar növelték előnyüket Madaras hosszú futásával már 33 egység állt a nevük mellett. A special team újfent blokkolni tudta Szőke rúgását, így maradt a 33-6.

Ébredezni látszott a támadóegység, akik Danku remek játékai révén viszonylag gyorsan átértek a pályán, és 5 perccel a meccs vége előtt sikerült a zárkózás, de még mindig hatalmas volt a hátrány. Sajnos a vendégek innen már menedzselni tudták az időt, így 33-13-as végeredménnyel zárult a találkozó.

A vendég Fehérváriak ezzel a győzelemmel bebiztosították első helyüket a playoffban, így az utolsó játékhéten, a Miskolc Steelers-Budapest Wolves mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat utazik a Cowbellshez harmadik kiemeltként, és kinek kell majd Fehérváron játszania a döntőbe jutásért. 


A mérkőzés visszanézhető a HFL TV csatornájá:

Kiadó felület 660x82


Budapest Wolves 2
Levelek Spartans

Budapest Wolves 2 Levelek Spartans
Időpont: 2022.7.17. 18:00
Helyszín: Div2 elődöntő az Angyalföldi Sportközpontban
Labdázz vele!
Eredmények.com
Amerikai foci live scores