Szoros mérkőzés, hullámzó hangulat és egy majdnem teli stadion. Így telt a Wolves idei HFL döntője. Sajnos a végén nem mi örülhettünk.
„Hello, where can
I find the changing rooms?” –
kérdezte
Patrick Ogunji a meccs előtt jó pár órával. Rámutatva a szemben lévő ajtóra
útbaigazítottam a Wolves öltözője felé. De nem csak ő járkált ilyen
tanácstalanul. Hisz a jól megszokott pályák és öltözők helyett most igazi profi
(méltó) környezetben játszhatott mindenki.
Aztán mikor az ember valóban a gyepre lépett, akkor
érezte igazán a különbséget. Vakondtúrásnak és gödörnek semmi nyoma. Nincs jele
egyéb bokatörő akadálynak sem. Helyette puha, zöld fű. A szokásos,
kacskaringós, halvány vonalakkal megfestett pályán most pontos és jól kivehető volt
a rácsozás. Sőt, még számok is segítették a tájékozódást. És hogy milyen
csodálatot váltott ez ki? A Farkasok hidratálásért felelős segítője egyszerűen
meg is fogalmazta: „Sokkal szívesebben
játszanék itt, mint a Wolves pályáján.”.
De persze miben is volt más ez, mint az összes többi
meccs? Az apró részletek maradtak a régiben: a bajusz, az ellenfél köszöntése,
az öltözőből szóló zene. Minden ugyanaz, csak éppen 5000 üres szék vett minket
körül, ami hamarosan meg is telt nézőkkel. Ahogy a nyugati lelátó egyre nagyobb
árnyékot vetett a gyepre, egyre több, kék illetve piros-fekete mezbe öltözött
szurkoló foglalta el a tribünt, de a bemelegítésen ez semmit nem változtatott.
A meccs előtti készülődést sokan nézték, akik sérülés
miatt nem segíthették a csapatot. „Nincs
olyan játékos, aki ilyenkor ne lenne ideges amiatt, hogy nem lehet ott a
pályán, csak tehetetlenül nézi, ahogy a többiek küzdenek.” – mondta Hegedűs
Bálint a mankójára támaszkodva.
Volt, aki szerencsésebb okok miatt nem vehetett részt
a Wolves védekezésében. Szakács Kristóf most tért vissza Franciaországban
töltött légiós szezonjából. A mérkőzés előtt természetesen ő is lejött a
küzdőtérre. „Minden meccsünket megnéztem
az interneten. Akadtak jobb és rosszabb meccsek. De úgy gondolom, hogy amikor a
leginkább számított, sikerült nyerniük. Reméljük, ez is ilyen lesz.”
Nos, hogy ilyen lett-e, az hamarosan ki is derült.
Ugyan a stadion nem telt meg teljesen, a nézők zaja
így is kezdett egyre hangosodni. Az, hogy mennyien is látogattak ki, akkor
derült ki, mikor a csapatok kirohantak a pályára: előbb a Wolves, majd az
Enthroners szurkolói kiáltottak fel. Ekkor hallatszott igazán, hogy ez nem egy
átlagos meccs.
A Himnusszal és Jim Tomsula pénzfeldobásával pedig meg is kezdődtek a mérkőzés szokásos izgalmai. Az első támadást a budapestiek vezethették. Meg is adatott a lehetőség, hogy rögtön megszerezzék a vezetést. Vagyis adatott volna. Ha az első játék (egy screen passz) nem végződik fumble-ban.
„A védelmünk
mindig harap.”
– jegyezte meg
Hegedűs Bálint még a találkozó előtt. Most rajtuk volt a sor, hogy megállítsák
a fehérvári támadókat. És bár a Koronázók offense-e egy ideig kitartóan haladt
az end zone felé, a 10 yardoson sikerült megállítani a támadást. Csak egy
mezőnygól egy ilyen helyzetben? Bárki más is elfogadta volna. Az Enthroners
3–0-s vezetése sokkal jobb, mintha egy touchdownnal léptek volna meg.
Egy punt itt, egy punt ott, és ismét Tóth Leviék
kapták meg a labdát, hogy megpróbáljanak pontokat szerezni. És úgy tűnt, ez az
a támadás, ahol minden összejön. Egy first downt érő elkapás Cziróktól, egy
Danku-, majd egy irányítófutás. Az ezt követő playben pedig mindhárman
közreműködtek: Tóth Levi hátrapassza az elkapónak, aki előre küldte a rakétát a
futónak. A harmincyardos játék pedig olyannyira összezavarta a fehérváriakat,
hogy időt kellett kérjenek. A kezdeti lendület azonban alábbhagyott, a Farkasok
nem tudtak a kétyardos vonalnál közelebb kerülni a célterülethez.
A drive vége
egy field goal Storcztól. 3–3.
A kirúgást követően 87 yardot kellett az Enthroners
támadóinak megtenni. És szépen lassan ez egyre kevesebb és kevesebb lett. És
ráadásul a legidegesítőbb módon: a labdás játékosnak minduntalan sikerült
kiszabadulni az első szerelés gyűrűjéből és még egy pár métert megtennie. Ahogy
haladtak előre, az óra is lepörgött, átfordultunk a második negyedre. A pár
perces szünet alatt sem rázódott vissza a védelem: a drive touchdownnal
végződött. 10-3 a Fehérvárnak.
Egy remek visszahordás, máris a félpályától 9 yardra kezdhette
meg az offenzívát a Wolves támadósora. Az, hogy elkapta őket a gépszíj, nem is
kérdés. Ezt nem mutatja semmi jobban, mint az, hogy a szerencse is hozzájuk
szegődött. Tóth Levi passza már-már úgy tűnt, hogy Czirók kezéből a földre
pottyan, ám Varga Peti szemfülességének köszönhetően elkapás és jó pár plusz
yard lett az akció vége. Ez pedig meg is adta a lendületet a drive további
részéhez. Két play-jel később Szatlmayer kapott egy passzt. És TD? Nos, az
oldalvonalról igencsak úgy tűnt, ennek megfelelő üdvrivalgásban törtek is ki
sokan. A bírói karjelzés azonban nem érkezett meg. A támadást egy yardról Danku
fejezte be. Most már tényleg megvolt a hat pont! Az extrával pedig az
egyenlítés is.
A defense sem végzett rossz munkát, mikor átvették az
offense helyét a pályán. Sőt! Három kíséretnél többet nem engedtek a fehérvári
támadóknak. Azonban sokba került a jó védekezés: Kozma Bálint a karját fájlalva
kocogott le a pályáról. Csapattársai aggódó pillantásainak kíséretében
segítséget kért a gyúrótól, aki megállapította, valószínűleg elszakadt a
bicepsze. A védőfal-játékos így kénytelen volt egy kötéssel a karján kiállni a
meccsből.
A játék azonban nem állt meg ezalatt sem. A támadók 5
perccel a félidő lefújása előtt kapták meg a labdát, és szépen haladtak előre.
De ismét lerohant valaki a pályáról. Kispál volt az, a Farkasok centere. A
szemét fájlalta. Belekaptak. A kontaktlencséje miatt pedig jócskán bedagadt. Ő
sem folytathatta a játékot. Azonban egyikük áldozata sem volt hiábavaló: a
támadás touchdownnal zárult. Igaz, nem biztos, hogy Czirók elkapása a pályán
belül történt. Ott és akkor a játékvezetők úgy ítélték, hogy érvényes a
hatpontos. A rúgással az eredmény 17-10 a Budapest Wolvesnak!
Az Enthroners viszont még visszakapta a labdát. A
védelemnek egy percet kellett kibírni. Ugyan a fehérváriak átjutottak a
félpályán, és még egy passz is ment a célterületre, nem sikerült már pontokat
szerezniük a félidőben. Hétpontos Wolves vezetéssel várhattuk a harmadik
negyedet.
A szünet után a Fehérvár támadhatott: 4 perc alatt
végig is vitték a pályán a labdát. Egy sikertelen passzt kivéve minden
játékukból haladtak előre. 5 yardot, 8-at, 20-at. Meg sem álltak a touchdownig:
17-17. De a Budapest Wolves jó mezőnypozícióban kapta vissza a támadás jogát.
Két szép futással nyitották a drive-ot. A másodiknál azonban Danku kiejtette a
kezéből a labdát. Egy fehérvári összeszedte. De hát már rég lent volt! Mit
ítéltek a bírók? Az Enthronersé a labda? Jó páran felhördültek a kispadon és a
lelátón is. Aztán jött a visszajátszás. Na, itt már valóban előtörtek az
indulatok mindenkiből: Danku csípője biztosan földet ért. Nem csoda, hogy egy
pad „véletlenül” feldőlt.
Hogy is mondják? Ebül szerzett labda ebül vész el? A
kiváló védekezésnek köszönhetően a Fehérváriak nem tudták kihasználni a
lehetőséget. Ismét a Wolves támadhatott. A negyedből még öt perc maradt, de
először a Budapest, majd az Enthroners sem jutott az end zone közelébe. Két
említésre méltó játék volt a Farkasoktól: Illés Álmos safetyközeli sackje és
Lewis visszahordása.
Az utolsó játékrész egy fővárosi punt után az Enthroners támadásával indult be igazán. Akadt egy pár sikertelen passz és rövidebb futás, de sajnos elhibázott szerelés és védőszabálytalanság is. Így a fehérváriak hamar a 20 yardoson belül találták magukat. Ott pedig már nem is teketóriáztak: megszerezték a vezetést. 24-17.
A visszavágás azonban nem sikerült a Wolves
támadóitól. A passzok csak nem akartak jó helyre repülni. Egy 3&15-ös
szituációt sikerült megoldani. Még egyet azonban már nem: negyedik kísérletre
puntolni kellett.
A Farkasok támadói szépen összegyűltek, hogy átbeszéljék a problémát. Nem is számítottak rá, hogy hamar visszamennek a pályára. Közben az egyik játék során az Enthroners futója kilépett az oldalvonalon, a labdát lerakva kocogott vissza a következő playre. Mindenki a következő akcióra készült. Azonban Homoki észrevette, hogy a játékszert még a pályán ejtette ki a kezéből. A bírók is így látták, így nem is fújták le a játékot: a budapesti védő pedig megindult a célterület felé a disznóbőrrel. A következő pillanatban pedig kapkodhattak is a Wolves támadói a sisakok után, ugyanis újból ők jöttek. Pár yarddal a cél előtt nem is lehetett őket megállítani: Tóth Levi megfutotta a touchdownt! 24-24.
77 yard és kevesebb, mint 5 perc. Ennyit kellett
kibírnia a Budapest védelmének, hogy még visszatámadhassanak a végén. Vagy
legalább hosszabbításig húzzák a meccset. A Fehérvár tudta a dolgát: futásokkal
és középső passzokkal égették az időt. De egy sack és egy negatív yardos
szerelés után úgy tűnt, a harmadik kísérletre meg lehet őket állítani. Azonban
egy passzal sikerült kijutniuk a szorult helyzetből, és még az órát is
lepörgették a kétperces figyelmeztetésig. Vészesen közeledtek a touchdownt
jelző vonalhoz. Futójáték. A labda ismét Homoki kezében kötött ki. „Miért nem mi jövünk?” – jött a jogos
kérdés a kispadról. De úgy tűnt, a bírók már hamarabb megállították a játékot.
Ki hallhatta abban a hangzavarban a sípszót? Egy perc. Elkapás. 40 másodperc.
Még egy. 35. A Fehérvár időt kért. Következő passz. Touchdown. 34-27. Kereken
fél perc maradt.
Csalódott káromkodások és sisakdobálások. Köztük egy
pozitív mondat hangzott csak: „Még nincs
vége.”. Valóban. A visszahordás után 24 másodperc alatt kellett eljuttatni
a labdát a pálya túlfelébe. Ennek megfelelően Tóth Levi el is eresztett egy
hosszú passzt Czirók felé. A dobás azonban túl hosszúra sikerült. Egy fehérvári
védő pedig megszerezte a játékszert. Vége.
Itt csalódott, ott örömkönnyek. A Fehérvár Enthroners megnyerte a
meccset és a bajnoki címet. Olyankor talán még kevésbé csillog szépen az ezüst,
ha egy csapat mindent beletesz a meccsbe, de az sem elég. A Wolves szépen
lassan elindult az öltözőbe, miközben a háttérben az ellenfél játékosai
üldözték az edzőt a vizesvödörrel. Az aranyérmek pedig Jim Tomsulanak
köszönhetően szépen sorban minden fehérvári nyakában lógtak.
A „majd jövőre”
gondolatok most nem nyújtanak sok vigaszt, de a szurkolók támogatása folyamatosan gyógyítják a sebeket.